Kortárs kutatások a pályaérdeklődés területén

Kortárs kutatások a pályaérdeklődés terén

Lezajlott a Magyar Pedagógiai Társaság Pályaorientációs Szakosztályának Kortárs kutatások a pályaérdeklődés területén című webináriuma 2023. október 10-én.

A rendezvényt Pálvölgyi Lajos moderálta és két, a pályaérdeklődéshez kapcsolódó kutatásról kaptak képet a részvevők.

Tudlik Csilla a gimnáziumi tanulók pályaérdeklődési mintázatairól szóló kutatását mutatta be az érdeklődőknek.

A kutatás célja egyrészt egy külföldi pályaérdeklődést vizsgáló önértékelő eljárás saját mintára történő adaptációja, másrészt az eszközzel a diákok pályaérdeklődés jellemzőinek feltárása volt.

A kutatási eredmények alapján a javaslatokat fogalmaztak meg a pozitív karrier én-hatékony érdeklődés és az oktatási céltudatosság iskolai fejlesztése terén. A javaslatok kiemelik a reális célkitűzés fontos szerepét, a tanulók aktív bevonását a diákéletbe, illetve a tanulmányok céljának hangsúlyozását és a szaktanárok rendszeres visszacsatolásainak figyelembevételét.

Pogátsnik Monika a műszaki képzésben tanuló fiatalok pályaérdeklődésének, pályaattitűdjeinek alakulását mutatta be. A tanulmány a Fejér megyei műszaki szakgimáziumi tanulók körében végezték. A kutatás a középiskolások szakmákkal, illetve pályákkal kapcsolatos attitűdjének sajátosságait és alakulását vizsgálta, miközben arra kereste a választ, hogy tapasztalható-e eltérés a pályakötődés, valamint a pályaérdeklődés alakulásában a tanulmányok előre haladtával, illetve van-e ebben eltérés az egyes szakterületek, illetve nemek vonatkozásában.

A webinárium teljes anyaga itt visszanézhető.

Magyar résztvevők a szlovák Euroguidance Országos Pályaorientációs Tanácsadói Díj díjátadóján

2023. október 5-én 15. alkalommal került sor a szlovák Euroguidance központ évente meghirdetett Országos Pályaorientációs Tanácsadó Díj ünnepélyes díjátadójára Pozsonyban, a Prímási Palotában.

A pályázatot a Szlovák Euroguidance Központ a Szlovák Köztársaság Oktatási, Tudományos, Kutatási és Sportminisztériuma, a Pályatanácsadási és Karrierfejlesztési Egyesülettel és az Európai Bizottság Szlovákiai Képviseletével közösen szervezte. A pályázat célja a Szlovákiában a pályaválasztási tanácsadás területén dolgozó szakemberek leginspirálóbb kezdeményezéseinek díjazása és jó gyakorlataik népszerűsítése.

A díjazott szlovákiai szervezetek és szakemberek munkájának bemutatása mellett a szervezők lehetőséget biztosítottak arra, hogy más országok szakemberei is beszámoljanak munkájukról. Négy Közép-Kelet európai ország (Lengyelország, Szerbia, Magyarország és Csehország) képviselői mutattak be jógyakorlatokat, illetve Lengyelország esetében, ahol először került megrendezésre országos pályaorientációs tanácsadó díj pályázat, maga a pályázat lebonyolítási módja került bemutatásra.

Magyarországot Nagyapáti Anna Panna és Kerestély Dóra képviselte, akik a Középiskolások Szabadegyeteme Egyesület önkénteseiként mutatták be az Egyesület jó gyakorlatát, amellyel a 2022-ben Magyarországon szervezett Euroguidance Országos Pályaorientációs Tanácsadó Díj pályázaton elnyerte az Önkéntesekből szerveződő pályázatért járó különdíjat.

Minden készség értékes!

Minden készség értékes

Minden készség értékes – a nem formális és informális tanulás érvényesítésére vonatkozó európai iránymutatások – 3. kiadás (Valuing all skills – The European guidelines for validating non-formal and informal learning – 3rd edition) címmel a CEDEFOP az Európai Bizottsággal együttműködésben szervezett virtuális találkozót a készségek európai éve alkalmából 2023. október 3-án. A rendezvényen az előadók bemutatták az új iránymutatások legfontosabb jellemzőit, és különböző nézőpontokból ismertették a készségek elismerésével kapcsolatos eddigi tapasztalatokat.

A készségek európai éve a zöld és a digitális átmenetet támogató képzett munkaerő fontosságát helyezi előtérbe. Az állampolgárok megfelelő képzése nem csak a formális oktatás kérdése, hanem döntő mértékben függ a nem formális vagy informális környezetben – például a munkahelyen vagy a szabadidőben – megszerzett készségektől, kompetenciáktól is. Az érvényesítés egy olyan eszköz, amellyel az egyének bizonyítani tudják az ezekben a kontextusokban megszerzett készségeiket. A nem formális és informális tanulás érvényesítése egyrészt megkönnyíti a képesítések megszerzését és a képzéshez való hozzáférést, másrészt a munkaerőpiacra való belépést.

A megnyitó után Aline Jürges (Európai Bizottság) és Ernesto Villalba (Cedefop) előadásukban az új európai iránymutatásokról adtak részletes információt, majd az iránymutatások gyakorlati aspektusairól beszéltek különböző szektorok és stakeholderek képviselői.

A teljes webinárium visszanézhető itt.

A Minden készség értékes – a nem formális és informális tanulás érvényesítésére vonatkozó európai iránymutatások – 3. kiadás című szakmai anyag angol nyelven letölthető itt.

UNESCO webinárium – Az egész életen át tartó tanulás útjainak feltérképezése: lehetőségek feltárása képesítéseken és készségeken keresztül

Az egész életen át tartó tanulás útjainak feltérképezése: lehetőségek feltárása képesítéseken és készségeken keresztül

„Charting lifelong learning journeys: Unleashing Opportunities through Qualifications and Skills” címmel szervezett nemzetközi webináriumot az UNESCO 2023. szeptember 27-én angol és francia nyelven.

Az UNESCO már régóta dolgozik a képesítések és a készségek elismerése terén, beleértve az informális tanuláson keresztül történő előzetes tudás felmérést is. A webinárium lehetőséget adott a résztvevőknek arra, hogy kicseréljék ismereteiket és tapasztalataikat a regionális és nemzeti képesítési rendszerekhez kapcsolódó kezdeményezésekről.

A rendezvény a képesítések, a bizonyítványok és a készségek elismerése terén nemzeti, regionális és globális szinten dolgozó szakértőket és politikai döntéshozókat szólította meg.

A webinárium apropója, hogy a szervezők megosszák a Nemzeti és Regionális Képesítési Keretrendszerek Globális Jegyzéke 5. készülő kiadásának (5th edition of the Global Inventory of National and Regional Qualifications Framework) megállapításait és fő üzeneteit, amely a Cedefop, az UNESCO, az ETF és az UNESCO Egész életen át tartó tanulásért felelős intézetének közös munkája.

Loukas Zahilas, a Cedefop szakképzésért és képesítésekért felelős szervezeti egységének vezetője, valamint a Cedefop szakértői, Zelda Azzara, Iraklis Pliakis, Anastasia Pouliou és Ernesto Villalba-Garcia bemutatták a Nemzeti Képesítési Keretrendszerek országok közötti elemzésének eredményeit, és megvitatták a különböző tematikus területeken – például az előzetes tanulás elismerése, a képesítési rendszerek digitalizálása és a mikrotanúsítványok szerepe a képesítési rendszerekben – bekövetkezett fejleményeket.

A jegyzék célja a képesítési keretrendszerek globális tendenciáinak feltérképezése és elemzése, az országok és régiók közötti szorosabb együttműködés lehetővé tétele, valamint a képesítések átláthatóságának, összehasonlíthatóságának és hordozhatóságának fokozása világszerte.

A webinárium teljes anyaga itt látható.

Társasjáték és orientációs kártyák: pályaorientációt támogató eszközöket bemutató workshop

A workshop időpontja: 2023. május 25. 10:00–14:00

Helyszín: 1085 Budapest Baross u. 52.

 

A Euroguidance projekt keretében a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal 2023. május 25-én pályaorientációt támogató eszközöket bemutató workshopot szervez pályaorientációval foglalkozó pedagógusok és szakemberek számára.

A workshop keretében „Az én utam” című társasjáték megújult változata, illetve Deákné Császár Gabriella által kidolgozott, a Euroguidance Pályatanácsadói Díj 2022 Komplex egyéni támogató eszköz kategóriában különdíjat nyert, pályaorientációt segítő kártyacsomagok kerülnek bemutatásra és kipróbálásra.

 

Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Regisztráció

 

Álláskeresési technikák módszertana workshop

Workshop időpontok: 2023. március 22., 30., április 19., 20. és 27.

Helyszín: 1085 Budapest Baross u. 52.

 

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal a Euroguidance projekt keretében „Álláskeresési technikák módszertana” címmel workshopot szervez, amely hat alkalommal kerül megszervezésre.

A workshop célja, hogy a résztvevők interaktív, kiscsoportos formában megismerhessék az álláskeresési technikák módszertanát, ezen belül az álláskeresés lépései (álláshirdetések böngészése, önéletrajzírás, motivációs levél, állásinterjú) mellett annak lélektanát is (az érzelmi hullámvasút, az elhúzódó munkakeresés nehézségei). Megismerhetik, hogyan tudnak segíteni az álláskeresésben a pályakezdőknek vagy pályamódosítóknak.

Olyan gyakorlatok kerülnek bemutatásra és kipróbálásra, amelyek jól hasznosíthatók akár tantermi keretek között, akár külön célzott csoportfoglalkozások vagy egyéni tanácsadás keretében.

 

A workshopon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Kérjük, kattintson az Önnek megfelelő időpontra és regisztráljon a workshopra.

Március 22.

Március 30.

Április 13.

Április 19.

Április 20.

Április 27.

Intervízió az oktatási intézményekben – 2023. február 23.

A workshop időpontja: 2023. február 23. 10:00-14:00

Helyszíne: 1085 Budapest Baross u. 52., 101. tárgyaló

 

A segítő szakmák közös jellemzője, hogy ez a munka a személyiséget is erőteljesen érinti. Ezért nagy szükség van a rendszeres esetmegbeszélésre, ami nemcsak a segítő munka hatékonyságát növeli, hanem a segítő szakember személyiségfejlődését is támogatja és hozzájárul a kiégés megelőzéséhez. Nagyon sokszor nehéz megtalálni azokat az anyagi és időbeli kereteket, amelyek a rendszeres szupervízióhoz szükségesek. Ezért jelen workshop két intervíziós módszert szeretne bemutatni és gyakorlati kipróbálásra kínálni. Ezek a módszerek nem szupervíziós módszerek, mivel nem igényelnek külső, a csoportnál lehetőleg nagyobb szakértelemmel rendelkező vezetőt, mindkét módszer alkalmas arra, hogy együtt vagy egymástól függetlenül dolgozó, egymást ismerő vagy akár idegen kollégák egy esetről közösen gondolkodva átsegítsék az esethozót az elakadáson, miközben ők maguk is új szempontokat kapnak saját munkájukhoz. Mind a két módszer időben strukturált, mégis nagyon hatékony, így könnyebben beilleszthető a szakemberek mindennapjaiba rendszeresen is. Az egyik módszer 4-15 fős csoporttal igazán hatékony, a másik 10-25 fővel.

Program:

10:00-10:30 – Az Anderseni esetmegbeszélő módszer bemutatása

10:30-11:15 – Az Anderseni esetmegbeszélő módszer kipróbálása egy hozott esettel

11:15-11:30 – Reflexiók a módszerrel kapcsolatban

11:30-12:30 – Ebéd

12:30-13:00 – A kettős kör akvárium esetmegbeszélő módszer bemutatása

13:00-13:45 – A módszer kipróbálása hozott esettel

13:45-14:00 – Reflexiók a kettős kör akvárium esetmegbeszélő módszerrel kapcsolatban, a workshop zárása

 

Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Regisztráció

Önismereti társas- és kártyajátékokat bemutató módszertani workshop hátrányos helyzetű tanulókat oktató pedagógusok számára – 2023. február 16.

A workshop időpontja: 2023. február 16. 10:00-14:00

Helyszíne: 1085 Budapest Baross u. 52., 4. emelet, 401. tárgyaló

 

“Létfontosságú, hogy az ember időnként olyasmivel foglalkozzon, ami nem létfontosságú.” (Mérő László)

Nagyon hasznos gondolat ez az életben, a mindennapokban, a munkában és az iskolában egyaránt.

A workshopon bemutatásra szánt önismereti játékok segítenek, hogy a kötelezettségeink, feladataink mellett játékos formában önmagunkat és egymást is jobban megismerhessük. A gyerekek a játékokon keresztül tanulnak, fejlődnek, kapcsolódnak, közelebb kerülhetnek önmagukhoz és másokhoz is. Kimondhatnak számukra fontos gondolatokat, megfogalmazhatják érzéseiket. Ezekre az iskolai keretek között gyakran nincs lehetőségük, és ha a biztonságos családi háttér is hiányzik, akkor egy-egy ilyen játék akár életmentő is lehet.

Alkalmazhatjuk ezeket a játékokat a tanórákon, oldhatjuk velük a feszültséget, megoldást találhatunk a segítségükkel nehéz helyzetekben. Fejleszthetjük általuk önmagunk és a tanulók érzelmi intelligenciáját, közelebb kerülhetünk erősségeinkhez, erőforrásainkhoz, amelyek nehéz helyzetekben is segítenek helytállni, ezáltal növekszik az önbizalom, és egy pozitívabb énkép tud kialakulni.

Ezen a workshopon a pedagógusok betekintést nyerhetnek a játékok pozitív pszichológiai, pedagógiai  hátterébe, a játékok alapjául szolgáló általunk bevezetett iskolai programok módszertanába, valamint a játékok megismerésével, kipróbálásával saját élményeket szerezhetnek, amelyeket továbbadhatnak a gyermekeknek  is.

 

Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Regisztráció

 

Irodalomterápiás foglalkozás hátrányos helyzetű tanulókat oktató pedagógusok számára – 2023. február 15.

A workshop időpontja: 2023. február 15. 10:00-14:00

Helyszíne: 1085 Budapest Baross u. 52., 4. emelet, 401. tárgyaló

A workshop keretében arra keresünk megoldásokat, hogyan segíthetik az irodalmi szövegek személyes forgatókönyvek megalkotását. A résztvevők irodalmi alkotások és kreatív tevékenységek átélésével ismerkednek meg az irodalomterápia népszerű eszköztárával.

A félnapos workshop kettős célt szolgál, egyrészt motivációs környezetben azonosítja a speciális célcsoportokba tartozó fiatalok önismeret- és személyiségfejlesztését, másrészt tematikus csoportfoglalkozásokon gazdagítja a pedagógusok, tanácsadók és más segítők munkájának saját, innovatív eszközrendszerét. A beszélgetések során mese, novella és vers szolgálnak támaszul sajátélmények megosztásához, viselkedésminták azonosításához, cselekvési tervek megalkotásához. A szövegek és a köréjük fonódó beszélgetések segítségével feltárulnak a pedagógiai gyakorlatban alkalmazható hátránykompenzáló és egyéni fejlesztést szolgáló lehetőségek és jó gyakorlatok, amelyek eredményesen alkalmazhatók diákcsoportok irodalmi élményfoglalkozásain.

Érdeklődést felkeltő és foglalkozásra hangolódó tevékenységekkel kezdődik a program első része, majd népmese segít átélni a szöveg újszerű, személyes befogadását és segít fókuszba helyezni az életfeladatokat, aktuális teendőket. Ezután kortárs novellával élethelyzeteket azonosítunk és saját történetek folytatásait keressük. A szünet előtt meglepetés kreatívval feloldjuk a beszélgetések során keletkező érzelmi feszültséget.

A második részben Lázár Ervin novellájával saját csodákat idézünk fel és azonosítjuk személyes forgatókönyvekre gyakorolt hosszútávú hatásait. Ezután Győrffy Ákos verse segít pozícionálni a mindennapokat, a személyes lehetőségeket és a változásokat.

A workshop végén tematikus kártyák segítségével reflektálunk az átélt érzelmekre és tanulságokra, majd erőforrásmondat megszerkesztésével és kilépő reflexiók megosztásával zárul a közös műhelymunka.

Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Regisztráció

Euroguidance Pályatanácsadói Díjátadó és Konferencia 2022

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal negyedik alkalommal nyújthatja át a Euroguidance Pályatanácsadói Díjakat a Euroguidance Magyarország programban meghirdetett pályázat eredményeként.

Az ünnepélyes díjátadóra 2022 október 4-én kerül sor Budapesten a Barabás Villában, a mellékelt program szerint.

A részvétel díjmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztrációs link segítségével 2022. szeptember 19-éig kérjük jelezni részvételi szándékukat.

A díjátadó időpontja: 2022. október 4. 10:00-15:00 óráig

Helyszíne: Barabás Villa (1122 Budapest, Városmajor u. 44.)

A Díjátadó és Konferencia programja

09:30–10:00 REGISZTRÁCIÓ

10:00–10:10 Köszöntő – dr. Magyar Zita, elnök, Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal

10:10–10:25 Szakmai készségek fejlesztése, munkaerőpiaci esélyek növelése – Leiner Veronika, projektmenedzser, ReferNet Hálózat.

10:25–10:40 Pályaválasztási döntés szempontjai a szakképzésben tanuló 9. évfolyamos diákok körében – kérdőíves lekérdezés értékelése – Kövesi Ágota, komponensvezető, GINOP-6.2.4, NSZFH

10:40–11:00 30 év a Euroguidance hálózatban – Karvázy Eszter, Euroguidance projektmenedzser, NSZFH

11:00–11:20 Díjátadó

11:20–11:40 SZÜNET

11:40–12:50 Párhuzamos szekciók – Bemutatkoznak a nyertes projektek

  1. szekció: Fiatalok

Mi legyek, ha nagy leszek? Innovatív lehetőségek a pályaorientációban –Veresné Kalcsó Krisztina és Federics Ibolya

Miénk a Pálya pilot program a józsefvárosi Szent Benedek Középiskolában – Miénk a Pálya Alapítvány

Pályaorientációs adventi naptár – Székesfehérvári SZC Széchenyi István Műszaki Technikum

  1. szekció: Felnőttek

Szakmák próbaútján – Kispest Biztonságáért Közösségi Jóléti Egyesület

Pályaváltó Program – Mert sosem késő váltani – Konnekt Egyesület

Pályaorientációs szolgáltatások bővítése a Békés Megyei Kormányhivatalban – Békés Megyei Kormányhivatal – Foglalkoztatási Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztály

12:50–14:00 Párhuzamos szekciók – Bemutatkoznak a különdíjasok

  1. szekció: Különdíjasok

Kezedben a siker kulcsa! – Sopron Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara

Pályaorientációs élményórák Vác szívében – Váci Szakképzési Centrum

Pályaorientáció képernyőn keresztül – adaptáció és újragondolás – Középiskolások Szabadegyeteme Egyesület

  1. szekció: Különdíjasok

Lap-book, mint a pályaorientációban használható eszköz – Palástiné Kozma Katalin

Pályára állítva – pályaszocializáció újragondolva a Kecskeméti Szakképzési Centrumban – Kecskeméti Szakképzési Centrum

Pályaorientáció – másképp – Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

14:00–15:00 EBÉD