Útjára indult az Európai Tanulási Modell

European Learning Model

Az Európai Bizottság elindította az Európai Tanulási Modell (ELM) programot. Az érdeklődők 2023. május 11-én kaphattak részletes információt a modell struktúrájáról, a folyamatszabályozásról és arról, pontosan kinek és mire jó. Az ELM az első olyan többnyelvű tanulási adatmodell, amely a tudás és készségek adatcseréje terén új lehetőségeket nyit az interoperabilitás és a bizonyítványok elsimerése előtt.

Az Európai Tanulási Modell támogatja az emberek elvárásainak és készségeinek a munkaerő-piaci igényekkel és lehetőségekkel való összehangolását. A képesítések elismerését és a készségek érvényesítését támogató eszközökkel az ELM elősegíti a továbbképzés és az egész életen át tartó tanulás gondolkodásmódját.

Az ELM az Európai Képesítési Keretrendszerről szóló tanácsi ajánlás VI. mellékletében szereplő, „Az EKKR-szintű képesítésekre vonatkozó információk elektronikus közzétételére szolgáló adatmezők elemei” című ajánlás, valamint a mikrotanúsítványokra vonatkozó európai megközelítésről szóló tanácsi ajánlás I. mellékletében szereplő, „A mikrotanúsítványok leírására szolgáló európai szabványok”  című ajánlás kiindulási pontjai alapján készült.

A már működő kezdeményezésekhez kapcsolódva az ELM racionalizálhatja a tanulás leírását más uniós szintű tevékenységeken belül (például a European Blockchain Services Infrastructure, Micro-credentials, Erasmus Without Paper és a European Student Card Initiative). Az egységes adatmodell megteremti az alapot az interoperabilitáshoz és lehetővé teszi a nemzeti kontextusban való használatát és testreszabásának lehetőségeit, egyúttal fontos lépés a Közös Európai Készségadattér (Common European Skills Data Space) kialakítása felé is.

További információ az ELM-ről itt található.

Euroguidance webinárium: online tanácsadás (Online Guidance)

Euroguidance webinárium: online tanácsadás (Online Guidance)

Online tanácsadás címmel szervez webináriumot a Euroguidance hálózat 2023. március 30-án.

A világ folyamatosan változik az új kihívások hatására. A világgazdaság átalakulásának, az új globális trendeknek és a digitalizációnak az idejét éljük. A karrier-tanácsadó munkája is változik. Az olyan új körülmények, mint a COVID-19, arra kényszerítették a karrier-tanácsadókat, hogy a digitális technológiákat nagyobb mértékben használják, mint a világjárvány előtt. Az Euroguidance hálózat szervezésében Európai szakértők osszák meg a témában jó gyakorlataikat, tapasztalataikat.

A szervezők szeretettel várnak minden érdeklődő szakembert.

PROGRAM

– Köszöntő (Eva Baloch-Kaloianov, OeAD Euroguidance Austria, a Euroguidance hálózat irányítócsoportjának elnöke)

– Az Euroguidance jó gyakorlatok adatbázisa (Dorianne Gravina, Euroguidance Málta)

– Online tanácsadás Norvégiában (Eirik Øvernes és Magdalena Fosshaug, a Norvég Felsőoktatási és Készségügyi Igazgatóság Karrier Szolgáltatások Osztálya)

– C-Game: az Erasmus+ keretében kifejlesztett online pályaorientációs eszköz (Zuzana Freibergova – Cseh Köztársaság)

– Az új Europass (Mia Trcol, Euroguidance/Europass Horvátország)

– ODiCY: Az ifjúsági pályaorientációban alkalmazott digitális technológiák új megfigyelőközpontja (Anthony Mann, OECD).

– szakmai beszélgetés (Sylwia Korycka-Fortuna, Euroguidance Lengyelország, és Joke Verlinden, Euroguidance Belgium-Flandria)

Regisztrálni itt lehet a rendezvényre március 28-ig.

Egymástól tanulási program a képesítési jegyzékekről és adatbázis fejlesztéseikről

Egymástól tanulási program a képesítési jegyzékekről és adatbázis fejlesztéseikről

Egymástól tanulási programot (PLA) szerveztek február 28-án a nyilvántartási adatok felhasználásáról a képesítési rendszerek érdekeltjeit támogató digitális eszközök kialakításáról. Az eseménynek a lengyelországi Oktatáskutató Intézet adott otthont online az ESZA POWER “Az integrált képesítési jegyzék karbantartása és fejlesztése” című projekt keretében.

A lengyel Integrált Képesítési Jegyzék az Oktatási és Tudományos Minisztérium felelősségi körébe tartozik. A 2016-ban indított és 2018 óta az Oktatáskutató Intézet által működtetett nyilvános jegyzék, törvényben meghatározott feltételek szerint működik a projektek részeként.

A jegyzék magában foglal egy ún. szakképzési iránytűt, ahol a gyerekek és szüleik tájékozódhatnak továbbtanulási döntéseikkel kapcsolatban.

Az integrált képesítési jegyzék adatait más forrásokból származó adatokkal együtt böngészhetik. A kiválasztott szakképesítés adatlapja megmutatja:

  • a képesítés, szakma leírását,
  • a megszerezhető tanulási eredményeket,
  • a kiválasztott szakma előnyeit/hátrányait
  • a szakmához szükséges feltételeket,
  • és a szakmához kapcsolódó karrierlehetőségek.

Emellett a képesítés által leírt szakmában képzést nyújtó intézmények listáját és a szakma iránti várható nemzeti és regionális szintű keresletet is bemutatja.

Az adatforrások az integrált rendszerből, az Iskolák és oktatási intézmények nyilvántartásaiból, a szakképzési útmutatókból, és  az Oktatási és Tudományos Minisztérium előrejelzéseiből származnak.

A jegyzékhez jelenleg mesterséges intelligencia asszisztált rendszert építenek, amely fejlesztés alatt áll.

A lengyel jó példák mellett a flamand adatbázis rendszert is megismerhettük.

Az előadások letölthetők:

Eline De Ridder

Digital tools that support qualification system stakeholders: the Flemish Qualification Database

Emilia Danowska-Florczyk, Ph.D

How are we preparing the tool for intelligent support  of system stakeholders (NIWUS)?

Agata Niedolistek-Halicka

Integrated Qualifications Register in Poland

Szakmai életutak 30 éve és ma- Pályatanácsadók szakmai professzionalizálódása

Civil szervezetek pályaorientációs gyakorlata és fejlesztései

A Tanácsadók az Életpálya Támogatásáért Egyesület (röviden T.É.T. Egyesület) az emberi erőforrás fejlesztéssel foglalkozó szakemberek olyan szakmai alapon működő érdekvédelmi közössége, mely a munka-, pálya- és karriertanácsadás, valamint a szervezeti tanácsadás szakterületén tevékenykedő tagjainak szakmai és gazdasági érdekképviseletet nyújt, valamint szakmai szolgáltatások elérésének biztosításával, a hazai és a nemzetközi „jó gyakorlatokat” megismertetésével és adaptálásával kíván hozzájárulni az emberi erőforrás tanácsadás, mint hivatás fejlesztéséhez és annak elismertetéséhez.

Rendszeres online Tanácsadó Klubjuk keretében került sor a „Szakmai életutak 30 éve és ma- Pályatanácsadók szakmai professzionalizálódása” című eseményükre 2022. november 25-én. A szakmai beszélgetést Dr. Borbély-Pecze Tibor Bors moderálta.

A rendezvény három generáció szakmai szocializációjának történetét tekintette át a munkapályatanácsadás területén a munkaügyi szervezetben. A beszélgetésben és tapasztalat megosztásban  Schalk Károlyné, munkavállalási tanácsadó, Bednárik Éva, munkavállalási tanácsadó és Szepesi Balázs, emberi erőforrás tanácsadó működött közre.

A személyes életutak kontextusában képet kaphattunk arról, hogy hogyan alakult a tanácsadó szerepe és lehetősége a változó gazdasági és társadalmi környezetben, amely alapján megfogalmazhattuk, hogy merre tart a szakma, milyen jövőképpel számolhatunk a területen.

A rendezvényt a szervezők Dr. Völgyesy Pál professzor emeritus, a munkavállalási tanácsadó szak társalapítójának emlékének ajánlotta.

A webinárium teljes anyaga itt nézhető vissza.

Nyitó ünnepség: Globális Karrierhónap

Global Careers Month

Egy ügynökségek közötti pályaorientációs munkacsoport (Európai Bizottság, CEDEFOP, ETF, ILO, OECD, UNESCO, World Bank Group stb.) 2022. november 8. és december 13. között rendezte meg az első Globális Karrierhónapot. Ebben az időszakban a nemzetközi szervezetek egy sor globális és regionális rendezvényt hirdettek meg a fiatalok és felnőttek karrierfejlesztésében közreműködő nemzeti, regionális és globális szövetségekkel partnerségben.

A karrier-tanácsadás és pályaorientáció egyre fontosabbá válik a tisztességes munkához és megélhetéshez való hozzáférés érdekében, a munkaerőpiac szempontjából releváns szakképzési, át- és továbbképzési erőfeszítések biztosításában, valamint a szakmai mobilitás előmozdításában. Szerepe továbbá kulcsfontosságú tényező a gazdasági fellendülés folyamatában. Ezen túlmenően a karrier-tanácsadás és a pályaorientáció egyre fontosabb a hatékony egész életen át tartó tanulási politikák kialakításában, illetve a minőség egyik ismérve a képzési ösztönzők kialakításában. A globális karrierhónap célkitűzései a következők:

– A hatékony karrier-tanácsadás és pályaorientáció szerepének és fontosságának tudatosítása a tisztességes munkához és karrierhez való hozzáférés lehetővé tétele, valamint a gazdasági fellendülés során a növekedési erőfeszítések támogatása érdekében;

– a karrier-tanácsadó és pályaorientációs rendszerek fejlesztésével kapcsolatos közös kihívások, valamint a helyi sajátosságok azonosítása a helyi körülményekhez kapcsolódóan;

– magas színvonalú, valamint innovatív megoldások bemutatása a karrier-tanácsadás és pályaorientáció előmozdítása érdekében különböző kontextusokban és az oktatási és karrierútjuk különböző szakaszaiban lévő tanulók számára; és,

– az együttműködő ügynökségek által a hatékony karrier-tanácsadás és pályaorientáció kialakításával és megvalósításával kapcsolatban végzett kutatások terjesztése.

A rendezvény itt megtekinthető.

Civil szervezetek pályaorientációs gyakorlata és fejlesztései

civil szervezetek a pályaorientációban

A Magyar Pedagógiai Társaság Pályaorientációs Szakosztálya tematikus webinárium sorozatuk első eseményeként 2022.október 26-án, három, gimnazistákkal foglalkozó szervezet mutatkozott be. Fazakas Ida az Érted Agria Alapítvány, Kiss Gergely a Miénk a Pálya Alapítvány, illetve Lendvai Viktor és Kálmánchey Rita a HiSchool Alapítvány tevékenységeit mutatták be, webináriumot Pálvölgyi Lajos vezette és moderálta.

Elsőként Dr. Fazakas Ida mutatta be az Érted Agria Alapítvány pályaorientációs tevékenységeit, amelyeknek célcsoportja a gimnazista korosztály. Az alapítvány egy olyan együttműködési formát alakított ki, amely során csoportos tanácsadást tartottak gimnáziumi tanulóknak iskolai keretek között. Előadásában bemutatta azokat a konkrét csoportfoglalkozási kereteket, illetve tematikai elemeket, amelyeket a foglalkozások során megvalósítottak. Konklúzióként elmondta, hogy iskolai keretek között működtethető a csoportos tanácsadás strukturált csoportfoglalkozás, mint módszer, ehhez pedig jó keret az alapítványi „szabadság”, amely alkalmazkodni képes az egyes csoportok sokféleségéhez, elvárásaihoz, igényeihez.

A második előadó Kiss Gergely volt, a Miénk a Pálya Alapítvány szakmai vezetője, aki bemutatta az alapítvány tevékenységeit, majd egy pilot pályaorientációs programjukat, amelyet egy budapesti gimnáziumban folytattak. Bemutatta azt a tantervbe illesztett féléves pályaorientációs programot, amely önismereti, pályaismereti foglalkozásokat, valamint projektmunkát és pályaorientációs témahetet, végül tudásfeldolgozó workshopot és hatásmérést is tartalmazott. Az előadó kitért a diákok visszajelzéseire, hangsúlyozva, hogy a tapasztalatokat beépítik a programjaik során. Az előadás során kitért az egyes programelem részletes kifejtésére, hogy milyen céllal és tartalommal látták el ezeket. A pilot program ez évben díjazottja lett a Euroguidance Pályatanácsadói Díjnak.

Végül Kálmánchey Rita és Lendvai Viktor a HiSchool Alapítvány munkájáról számolt be. A HiSchool egy önkéntesekből álló szakmai szervezet, amelynek célja olyan tudásmegosztáson alapuló közösséget létrehozása, amelyen keresztül a diákok elérik a személyes fejlődésükhöz szükséges támogatást. Mivel jelenleg kiemelt cél, hogy minél több szakembert vonjanak be a munkájukba, így részletesen bemutatták azokat a területeket és tevékenységeket, ahol a közösségépítés zajlik.

A webinárium teljesen anyaga visszanézhető itt.

Euroguidance webinárium: tanácsadás speciális igényűek részére (Career guidance/counselling for people with disabilities)

Euroguidance webinárium: Tanácsadás speciális igényűek számára

Tanácsadás sajátos nevelési igényűek részére címmel szervezett webináriumot a Euroguidance hálózat Észak- Macedón tagja 2022. október 13-án. A rendezvény apropója az Erasmus-napok (Erasmus Days) rendezvénysorozat. A webinárium angol nyelven került megrendezésre.

Az Észak- Macedón Foglalkoztatási Szolgálatának tanácsadója Simona Joveska bemutatta, hogy alakították át a bitolai épületüket, ahhoz, hogy a testi fogyatékkal élők is könnyen hozzájussanak a Foglalkoztatási Szolgálat tanácsadási szolgáltatásaihoz.

Hüseyin TaŞdeler a török Euroguidance Központ képviseletében olyan foglalkoztatáshoz kapcsolódó török jógyakorlatokat mutatott be, amely személyre szabottan nyújt támogatást a speciális igényűek részére.

Joanna Kinberger az osztrák Equalizent képzési és tanácsadó cég képviseletében a Munkához való hozzáférés mindenki számára (Accessibel Work 4 All) elnevezésű projektről tartott beszámolót. Az Equalizent különböző képzéseken és tanácsadási szolgáltatásokon keresztül támogatja a siket és nagyothalló, valamint más fogyatékossággal élő embereket abban, hogy munkát találjanak.

Végül Papdi Erika a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Mándy Iván Szakiskola képviseletében számolt be az szakiskolai jógyakorlatokról Esélyt adunk a speciális nevelési igényű tanulóknak című előadásában. A beszámoló magyar nyelvű verziója itt olvasható.

A teljes rendezvény megtekinthető a YouTube csatornán.

Lezajlott a “Globális áttekintés a pályaorientációs rendszerekről” című szakmai konferencia

Globális áttekintés a pályaorientációs rendszerekről

A Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakosztálya és a Magyar Pedagógiai Társaság Pályaorientációs szakosztálya immár hagyományos közös műhelyére 2022. június 2-án, online formában került sor. A műhely témája egy nemzetközi áttekintés volt a különféle pályaorientációs rendszerekről, különös tekintettel a hozzánk hasonló fejlettségű vagy nálunk kevésbé fejlett országok jó példáira.

Az előadást a témában Borbély-Pecze Tibor Bors, a Wesley János Lelkészképző Főiskola habilitált egyetemi docense, a Pályaorientációs Szakosztály elnöke tartotta, amelyhez Bódis Lajos, a BCE egyetemi docense fűzött korreferátumot. A rendezvény moderátora Sum István, a Milton Friedmann Egyetem címzetes docense, a Felnőttképzők Szövetségének alelnöke volt.

A résztvevők bekapcsolódhattak az együtt gondolkodásba, kérdéseket tehettek föl, amelyekre az előadó részletesen válaszolt. Az előadás apropóját az adta, hogy a 2000-es évek után a globális intézmények munkájában most újra előtérbe kerültek az egyes országok pályaorientációs rendszereit áttekintő országjelentések.

Az ILO és az ETF a közelmúltban tíz nyugat-balkáni és kaukázusi országról, valamint Ukrajnáról készített elemzést, nemzeti szakértők jelentésének másodelemzése segítségével. Amelyek angolul az ETF honlapján olvashatók.

Az országértékelések arra koncentráltak, hogy a döntéshozók mit várnak el a pályaorientációs rendszerekről; mit értenek pályaorientációs rendszeren az adott országban; hol áll és milyen fej- lesztési irányokat követ az ország. A vizsgálat az életút-támogató pályaorientációs rendszerekre (carrier development support system) irányult.Ezen rendszereknek a célja, hogy lehetővé tegyék az életutak gazdasági hasznosságát és az egyéni elégedettséget a pályával, a képzési utakhoz való hozzáférést és a munkaerőpiac helytállást a munkaerőpiacról való kilépésig. E két, sokszor egymásnak ellentmondó, cél egyidejű követés nem egyszerű feladat. Alapvető feladatuk az egyén képessé tétele a reális önértékelésen alapulódöntésre.

A rendezvény videója itt érhető el.

Rugalmas tanulási utak

rugalmas tanulási utak félévértékelő 2022

Hivatalunk online félévértékelő rendezvényt szervezett a rugalmas tanulási utak megvalósulásáról 2022. március 3-án.

A rendezvénynek a váci Piarista Kilátó Központ adott otthont, az élő közvetítéshez pedig 130 az orientáció, dobbantó és a műhelyiskola programokban közreműködő oktatók, programfelelősök, valamint a programok iránt érdeklődő kollégák csatlakoztak.

Katona Miklós, a Kilátó Központ igazgatója nyitotta meg a rendezvényt, majd Hudacsek Lászlóné, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakmai elnökhelyettese értékelte a programok előrehaladását, statisztikai jellemzőit fenntartói szempontból. A programokat működtető intézmények képviselői bemutatták az alkalmazott módszereket, az oktatók munkáját, a tanulócsoportok mindennapjait, a nehézségeket, a sikereket.

A hagyományos iskolai keretek között nehezebben boldoguló fiatalok támogatására jöttek létre a rugalmas tanulási utakat megvalósító programok a továbbtanulásban és szakmaszerzésben.

Az orientációs, szakképzést előkészítő évfolyam a pályaválasztásban bizonytalan, valamint az általános iskolát kompetenciahiányokkal befejező diákok számára jelent alternatívát. A tanulók az egyéni készség- és képességfejlesztés mellett betekintést kapnak különböző szakmák világába, így az orientációs év elvégzésével könnyebben tudják meghozni pályaválasztással kapcsolatos döntésüket. Orientációs előkészítő évfolyamot a 2021/2022-es tanévben 19 szakképzési centrum 25 iskolája indított. Az orientációs fejlesztésben összesen 265 tanuló vesz részt.

Az alapfokú végzettséggel nem rendelkező, tizenhatodik életévüket betöltött fiatalokat célzó dobbantó program 31 szakképzési centrum 48 szakképző iskolájában várja a jelentkezőket egyénre szabott alapkompetencia-fejlesztéssel, lehetőséget teremtve számukra a műhelyiskolai továbblépésre. A képzési idő rugalmasságát támasztja alá, hogy a 2021/22. tanév első féléve során a tanulók közel negyede „dobbantott” műhelyiskolába, a program átlagos képzési ideje 5,4 hónap volt.

A műhelyiskola nem csak a dobbantó programból érkezőket várja, hanem mindazokat, akik alapfokú végzettséggel rendelkeznek és tizenhatodik életévüket már betöltötték. A kifejezetten gyakorlatorientált képzés sajátossága, hogy a tanulók nem az iskolában, hanem tanműhelyben vagy munkahelyi körülmények között, mester-inas kapcsolatban sajátíthatják el a részszakmát. A képzés időtartama az egyéni haladás ütemétől függően 6-24 hónapig tart. A 2021/22. tanév első félévének tapasztalatai alapján a legnépszerűbb részszakmák a szakácssegéd, szobafestő, bolti előkészítő, falazó kőműves és a pincérsegéd voltak. Műhelyiskolai képzés jelenleg 33 szakképzési centrum 53 intézményében érhető el. A program népszerűségét mutatja, hogy a képzésben jelenleg több mint 700 fő vesz részt.

A teljes videó itt érhető el.

Forrás: IKK Zrt.

Academia online tanulmányút – A tanácsadás szerepének feltárása az egyének támogatásában, hogy hatékonyan navigálhassanak az élet során végbemenő kulcsfontosságú átmenetekben

Virtual Academia event

A március 23-25 között megrendezett írországi tanulmányút volt az első a 13 Academia látogatás közül, amelyekre 2022 tavaszán került sor Európa-szerte. Írországban úgy döntöttek, hogy virtuális programot kínálnak az érdeklődők részére. Így fenntartható módon biztosították, hogy a legtöbb érdeklődő kapott betekintést a különböző tanácsadói gyakorlatok és megközelítések érdekes skálájába.

Több mint 30 tanácsadó kolléga vett részt, közel 20 európai és Európán kívüli országból – Németország, Spanyolország, Portugália, Franciaország, Belgium, Csehország, Dánia, Svédország, Ukrajna, Málta, Koszovó, USA, Írország (Szíriából), Egyesült Királyság, Észak-Macedónia, Horvátország, Bulgária és Magyarország.

A résztvevők megismerkedhettek azokkal az írországi kezdeményezésekkel is, amelyek célja, hogy támogassák az alulreprezentált csoportokat a középfokú oktatásból a felsőoktatásba való átmenet kezelésében. Emellett diákok is megszólaltak a rendezvényen, így az ő szemszögükből is hallhatók voltak az ír rendszer sajátosságai.

Az Academia projektről itt tájékozódhatunk.